|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Hajdú Gyula 1990. december 21.Hajdú Gyula kanonok, a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola rektora arról tájékoztatott, hogy a főiskola ősztől levelező tagozatot indít felnőtt világiak hittani továbbképzésére, melyre az erdélyi egyházmegyéből 720, a szatmári egyházmegyéből 180, a nagyváradi egyházmegyéből 125 fővel. Számukra hat helyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Marosvásárhelyen megbízott előadók tartanak majd előadást. A teológiára tavaly csak 13 fő felvételét engedélyezték, de a főiskola leleményesen mégis 35 főt vett fel, idén viszont 69 első éves kispap kezdte meg tanulmányait. Lehetőség nyílt arra, hogy a legtehetségesebb kispapok külföldön tanuljanak, 19 kispapot küldtek Rómába, Strasbourgba, Budapestre, Szegedre és máshova tanulni. /Fodor György: Valljuk és tanítjuk.= Valóság (Bukarest), dec. 21./1991. augusztus 16.A Bolyai Társaság képviselői /Dr. Balázs Sándor egyetemi tanár, elnök, dr. Bodor András egyetemi tanár, alelnök, Jenei Dezső mérnök, elnökségi tag/ aug. 8-án tárgyaltak dr. Gheorghe Stefan oktatási miniszterrel. A tárgyalásról a Bolyai Társaság képviselői aide-memoire-t /emlékeztetőt/ készítettek. Előadták a miniszternek a magyar egyetem, a Bolyai Egyetem újjáalakítására vonatkozó igényt. A miniszter közölte, hogy van már magyar egyetem, a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyetem, amely a közeljövőben 3000 hallgatót fogadhat. Az egyetem magyar nyelven fogja biztosítani a római katolikus teológiai oktatást, valamint a nyelvészet, történelem, filozófia, lélektan és pedagógia tanítását. A Bolyai Társaság delegációja válaszában kifejtette, hogy nem tud erről az egyetemről, a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet rektorával, dr. Hajdú Gyulával folytatott legutóbbi beszélgetésükkor / júl. 28./ sem említett a rektor semmit az intézetnek egyetemmé történő átalakulásáról. A Bolyai Társaság képviselői hangsúlyozták: nagyon fontos lenne, hogy Kolozsváron induljon a magyar egyetem. Az 1990/91-es tanévben 184 171 hallgatója volt az ország felsőfokú intézményeinek, ebből 8 300 /4,5 %/ volt magyar nemzetiségű, de közülük mindössze 800-an tanulhattak magyar nyelven. A miniszter ellenezte a Bolyai Egyetem önállóságának visszaállítását. Azzal érveltek a minisztériumban, hogy 147 előadás folyik magyarul az egyetemen. Ez a Fehér könyvben szereplő adat megtévesztő, hangzott a válasz, mert többezer előadásból csak 147 folyik magyarul, ez még a 10 %-ot sem éri el - olvasható az emlékeztetőben. A miniszter szerint egyes magyar karok felállítása Kolozsváron vitatható, mert ott feszült a légkör. Először meg kellene győzni a közvéleményt, továbbá Grigore Znac prefektust. A Bolyai Társaság képviselői kifejtették: a végrehajtó hatalom kötelesség meggyőzni az érdekelteket. A megbeszélésen részt vevő Ifrim Mircea tanácsos hangoztatta, hogy a magyar egyetem 1945-ös felállítása a királyi diktatúra légkörében valósult meg, szovjet szuronyokra támaszkodva. Szerinte a fakultások csak román nyelven működhetnek, Marosvásárhelyen sem indokolt egy magyar nyelvű orvosi kar. A Bolyai Társaság képviselői érveltek ezen állítás ellen. A megbeszélés végén a Bolyai Társaság részéről átnyújtották a miniszternek a kolozsvári és marosvásárhelyi egyetem létesítésére vonatkozó, 1990. februárjában benyújtott memorandum másolatát, a miniszterelnöknek 1990. áprilisában benyújtott memorandum másolatát és az 1991. máj. 5-én a tanügyminisztériumnak benyújtott, az 1990-1991-es tanév beiskolázási adatait tartalmazó memorandum másolatát. /Aide-mémoire. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./ A Bolyai Társaság képviselői a miniszterrel történt megbeszélés után ellátogattak Gyulafehérvárra, ahol Bálint Lajos érsek közölte: nem létesítettek és nem is szándékoznak létesíteni egyetemet, csupán egy római katolikus teológiai intézet létezik. Mindezt aug. 14-én kelt levelükben megírták a miniszternek, fenntartva a magyar egyetem iránti igényt, melyet 220 ezer magyar írt alá. /Jegyzék, a miniszternek írt levél szövege: Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./1996. június 9.Jún. 9-én Gyulafehérváron, a Katolikus Hittudományi Főiskolán zajlott le a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága, az EMKE és az RMPSZ szervezésében a Hatágú Síp című, az egyetemes magyarság számára a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából meghirdetett vers- és prózamondó verseny erdélyi elődöntője. A megjelenteket Hajdú Gyula rektor és dr. Kötő József, az RMDSZ művelődési és egyházügyi alelnöke köszöntötte. A zsűri tagjai között volt Medvigy Endre, a MVSZ munkatársa és Gyárfás Lajos, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének megbízottja. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./2010. március 20.FőpróbaMarosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre. A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés. 1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!). És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket. Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!! Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 31.Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokigAz öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni. A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét. A siker fokmérői Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása. Fordulópontok A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni. Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat. Két kő között A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője. A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen. A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.” Jövő és megbecsülés Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára. Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.” Bodó Márta Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. július 9.Ravatalozót avattakKözel negyven római katolikus pap vett részt tegnap Gelencén azon a háromszéki papi találkozón, amelyet Pakó Benedek nyugalmazott kanonok hívott össze, és amelynek a házigazdája Bereczi István plébános volt. A ny. kanonok azokat a római katolikus papokat hívta meg, akik Háromszéken születtek, illetve akik hosszabb ideje szolgálnak a megyében. A legidősebb résztvevő a 87 éves, petőfalvi születésű Hajdú Gyula ny. plébános volt. A rendezvény Tamás József segédpüspök által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött a gelencei Szent Imre-nagytemplomban. Gelence nyolc olyan papot adott az egyháznak, akik jelenleg is szolgálnak, és évente egyszer rendszeresen találkoznak. A papi találkozók hagyományát Harai Pál néhai medgyesi plébános kezdeményezte 2002-ben, ezt karolta fel a hatolykai születésű ny. kanonok. Elmondása szerint a háromszéki papi találkozót ezentúl évente megszervezik azzal a fő céllal, hogy az idősebb plébánosok megismerjék a fiatalabb nemzedékhez tartozókat. A szentmisét követően a papok és a hívek a szaladári temetőbe vonultak, ahol Tamás József segédpüspök megszentelte és megáldotta az új ravatalozóházat. A találkozó a Bodor György Művelődési Otthonban szeretetvendégséggel ért véget. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
